Építéslogisztikai koordináció

Az építőipari sajátosságok és az egyes fejlesztések jellemzői egyre többször teszik szükségessé, hogy egy-egy beruházás megvalósítása generálkivitelező igénybevétele nélkül történjen meg. Ugyanakkor ezekben az esetekben, ha lehet,  talán még kritikusabb a különböző – a beruházás helyszínén – kivitelezési részfeladatokat ellátó vállalkozások összehangolt munkája.

A szolgáltatás keretében tervezünk, szervezünk, működtetünk és ellenőrzünk, az ügyfeleink igényeinek megfelelően. Tehermentesíteni tudjuk a beruházót a kapcsolódó feladatok alól (pl. építési területre történő beléptetés, éjszakai őrzés, utak tisztántartása) a vonatkozó organizációs-, illetve ütemtervek elkészítésével, és a folyamatok teljes körű működtetésével a kivitelezési időszakban.

építőanyag szállítás határidőre

Mit értünk építéslogisztikai koordináció alatt?

Az építéslogisztikai koordináció az építésszervezés egyik kiemelt fontosságú eleme, amely a beruházások kivitelezési szakaszában jelentkező logisztikai tevékenységek végrehajtásának tervezését és megszervezését, a kialakított rendszer működtetését, a hatósági előírások, illetve a kapcsolódó – az adott építkezés vonatkozásában egyedileg létrehozott – szabályrendszer betartásának biztosítását foglalja magában. A feladat nem megfelelő szintű ellátása komoly anyagi- és biztonsági kockázatokkal járhat.

rakodógép bérlésben is segítünk

Az építkezés melyik szakaszában érdemes bevonni a cégünket?

Ideális esetben az épület megvalósításának tervezési szakaszában már érdemes kialakítani az együttműködést velünk, hogy a tervek korai változatai is tartalmazzák már azokat a praktikus megfontolásokat, amelyek – a korábbi megbízásaink ellátása során szerzett tapasztalataink alapján – időráfordítást és anyagi erőforrásokat takaríthatnak meg. A közreműködésünk megkezdése természetesen történhet a épület megvalósításának későbbi szakaszaiban is, a feladatok sajátosságainak és terjedelmének függvényében.

munkagép bérlésben is segítünk

A szolgáltatás keretében  milyen feladatok elvégzésére terjed ki a szerepünk?

A szolgáltatásaink – a teljesség igénye nélkül – kiterjedhetnek a következő feladatokra:

  • logisztikai koncepció (építkezési logisztikai kézikönyv, forgalomtechnikai terv) kidolgozása;
  • személy beléptetés és gépjármű ellenőrzés;
  • építési utak takarítása és karbantartása;
  • konténerváros kialakítása és üzemeltetése;
  • biztonságtechnika és őrzés-védelem;
  • munkavédelmi teendők.
kotrógép bérléssel kapcsolatos segítség

Milyen előnyökkel jár az építéslogisztikai koordináció szolgáltatásunk?

  • Amennyiben a koordinációs feladatok ellátása a beruházóra hárul, bevonásunkkal ügyfeleink tehermentesíthetik magukat a szükséges munkacsapat kialakításának és koordinálásnak nehézségeitől.
  • Tapasztalt szakembereink, partnereinkkel együttműködve, képesek ellátni a szolgáltatási palettához és egyedi igényekhez kapcsolódó valamennyi feladatot. A szolgáltatások minőségét integráltan a Creo Építő garantálja, szerződéssel biztosított, számon kérhető módon.

Ajánlatkérés